Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Egy ideje olvasom már a lapotokat

fullon respekt Nektek amit csináltok és ahogyan csináljátok. Hiszem és tudom is, hogy az "Egy-ivású" (vagyis Istenből merítkezőek:)) emberek mindig megtalálják egymást amikor kell és ahogyan kell. Az MKH-ra írogattam régebben cikkeket. Küldök néhány linket ha esetleg lenne kedvetek, időtök olvasni vagy kikapcsolódni a sok(k) fajsúlyos téma mellett.:) Link

Link
Link

Amúgy amiért írtam nem ez, csak mellékesen röptetem egóm. Igazából csak köszönetet szerettem volna -talán- nagyon sok ember nevébe is mondani azért amit tesztek. Ugyan fogalmam sincs hány ember közreműködésének köszönhető e lap és munkásságotok, de nagyon szívesen és hálás szívvel hívnálak meg Téged (Imre) vagy akár az egész csapatot egy jó szalonna sütésre meg valami kis iszogatásra.:)) Lenne egy két téma amiben talán érdemben is hozzátudnék szólni, illetve nagyon szívesen értekeznék Veletek. Nagyon nagy elismerés Nektek Debrecenből. Látlak és Várlak Nyílt szívvel Benneteket:) Legjobbakat a továbbiakhoz, a Korona velünk ki ellenünk?!:D

Válasz


bubó doki 10:03 (0 perce)

..., köszönöm elismerő szavaid. Az, hogy mekkora a létszám, nem számít. A minőséget őrizzük, s ha segíteni akarsz, akkor tedd hozzá, amit tudsz. NEm ígérem, hogy szalonnázni elmegyek Debrecenbe, de van arrafelé sok olvasónk és közelebbi "tagunk". Szerveződjetek, terjesszétek az IGÉT és fegyverkezzetek fel demokratikusan.

Áldás!
Imre

Hozzászólások

# | Arany Arany - 2012 04 17 ¦ 13:50:14
Kedves Ismeretlen!

A fajsúlyos témák maguktól jönnek szembe velünk...
Persze csak azzal jöhet szembe bármi és bárki, aki az ÚTON halad...
# | Karahun Karahun - 2012 04 17 ¦ 20:06:22
" a Korona velünk ki ellenünk?! "
vajon ?
# | tlprmgyr tlprmgyr - 2012 04 17 ¦ 20:33:52
Debrecenbe ? - Szivesen elmennek en is Debrecenbe , ha jol szamolom 56 eve jartam ott utoljara . - Ugy " veszem ki " , azota " kicsit " megvaltozott ott a stilus . Vagy Stylus . Vagy Style . Akkoriban golyak repkedtek arrafele ; aztan a hazteton kelepeltek is , most goy-ok ? ego- lya " van roptetve ?!?? - Tenyleg ; - sok meg arra a zsido ? - - - nem tudom megertenem -e mirol beszelnek ott manapsag a golyak . - akarom mondani a goyok . . .
# | Szofi Szofi - 2012 04 17 ¦ 21:03:27
Tlprmgyr! Nagyon sok. Magyar arcokat már szinte csak a perifériának számító lakótelepeken látni. A központ felé haladva érezni a zsidók bűzét. Régebben szép és élhető város volt, ma az itt élő magyarság koporsója.
# | Karahun Karahun - 2012 04 17 ¦ 21:06:12
inkább legyen európa legnagyobb zsidajtemetője
# | tlprmgyr tlprmgyr - 2012 04 17 ¦ 21:35:11
Apam csaladja Vamospercsrol szarmazik , generaciok ota / ki tudja miota / foldmuvelok voltak . Szuletesem utan /53 -ban / Veszprem megyebe kerultek , aztan az oregek meghaltak . Azota nem jartam Debrecenben , ahol Apam tanult . Tole hallottam , hogy egy erosem szennyezett zsido-feszek . - Mielott mennem kell egy masik dimenzioba , ahova szivesen megyek , csakugy , mint barhova szeretnek egyszer Debrecenbe is " elcsavarogni . Tudod Szofi en csavargo vagyok - ellentetben oseimmel . Ha homokos sivatagokban csavargok , mindig Vamospercs jut eszembe rola . A szomszed gyerekekkel 2-3 evesen sokat jatszottunk a homokban es szedret ettunk . Nagyapam " homoki bort termelt es lovai , tehenei voltak . Csodalatos vilag volt ! Nekem csak magyar vizslam es pulim volt , meg lovam persze van / mindig volt is / de ez 4 utemu KTM , nagy elonye , hogy kontenerben mar tobbszor is megkerulte a Foldet . Nagyapam lovai erre nem lettek volna kepesek .
# | Szofi Szofi - 2012 04 17 ¦ 22:10:45
Ez nagyon szép emlék Tlprmagyr! Foltokban így emlékezem rá én is - egy kicsit fiatalabb vagyok és csak ezért a folt -, igen volt szeder és málnabokor, meg szekérzörgés, kenyérgyár, ahol búzából készítették az illatos kenyeret ls a családok összejártak, a határban kukorica termett, az udvarokban a háztáji állomány vígan élt. Szüret itt az Alföldön. És az ezt követő családi vacsorákra, nagyapám mindent megjártam víg nevetésére, mely dacolt a halállal is. És csend volt. Emlékszem. A tarlóégetés illatára. Emlék a múltból. Elmúlt. Én is csavargó vagyok alapjáraton és ez a hely már nem érdekel. Ha akarod látni, gyere el. Ha bírja a szíved. Mordor lett. Vámospércs most is jó hely, ahogy látom néha ha átutazom, de ott sincs kafferek elleni orvosság. Nagyon kiábrándító a helyzet. A turistának hazudnak, csak a látvány beruházásokat nézetik meg velük. Nem kapnak valós képet. Amit látnak, a felületes embereknek akár szép is lehet. Én Visegrádra vágyok, vagy Erdélybe. Talán egyszer összejön.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.61 másodperc
61,993,708 egyedi látogató