Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Budaházy vs. Bánfalvi

BelföldBudaházy: Még egyszer a cigányország-témáról

Látom, hogy a rcigány országgalr1; kapcsolatos felvetésem felbolygatta a hozzászólók világát a kurucon. Először is ez csak egy mellékes ötletem a számos közjogi, társadalmi, gazdasági elmélkedésem közül, nem valami rfőprofilomr1;, mégis itt egyesek már úgy állítanak szinte be, mintha ennek a szekértolója lennék. Nem. Pusztán csak a szerintem legszerencsésebb megoldás lenne (és nem konkrétan Borsod feltétlenül, hanem elsősorban valamilyen terület, mert a kurucon most olyan módon van a dolog beállítva, mintha ez kifejezetten Borsodról szólna). Itt most szeretném felidézni a tisztánlátás érdekében az ezzel a felvetéssel kapcsolatos megnyilatkozásaimat időrendben:

1. 2003 ősze, egy elképzelt ideális Magyarországról szóló sok oldalas propagandaanyagban szereplő részlet (ezt az anyagot egyébként éveken át terjesztettük, sőt, a bujkálás alatt, 2007. januárban közzétett összefoglaló írásomban is benne volt, érdekes, hogy ekkoriban senki nem kezdett el emiatt hőbörögni):
rLegfőbb külpolitikai cél, a Szent Korona országának helyreállítása, Magyarország területi revíziója, a nemzet területi egyesítése. Ezért a magyar diplomácia a nemzetközi politikai szintéren egy közép-európai területi rendezést szorgalmaz, ennek keretében a cigányság számára önálló ország létrehozását támogatva (ezért más népek, pl. csecsenek, palesztinok, baszkok az életüket adják nap mint nap).r1;
2. 2010. június 3. Váci börtönben írt hírelemzés részlet:
rFideszes rdíszcigányokr1; szerint a cigánykérdés megoldásának terén új idők jönnek. Én semmi újat nem hallok. Ugyanúgy az integrációról papolnak. De minek az? Ki akar velük rintegrálódnir1;? Ki akar velük összekeveredni? Vagy mit jelent az integráció? Én nem akarok velük rintegrálódnir1;, és a családomat sem akarom velük rintegrálnir1;. Mint ahogy mondjuk a románokkal, szlovákokkal, németekkel, mozambikiakkal, stb. sem. Éljen minden népség szépen külön-külön, szervezze meg az életét, tartsa el magát. Én az önrendelkezés híve vagyok. Földet nekik! Külön cigány területet. Aztán költözzenek oda, és oldják meg az életüket tőlünk függetlenül. Követeljünk igazságot a szétszakított magyarságnak, hogy élhessünk újra egy hazában revízió által (legalább a határmentén egy tömbben élők esetében), és országot a cigányoknak is (mondjuk Borsod északi részét), hogy éljenek ők is ott egymás között, ne a mi nyakunkon. Ez a leghumánusabb, legdemokratikusabb, legigazságosabb megoldás. A börtönökből is ráthelyezzükr1; őket oda, rCigányiar1; börtöneibe, őrizzék egymást ők, saját költségükön, vagy csináljanak, amit akarnak. A lényeg, hogy a határátlépéshez vízum kell, nekik is ide, nekünk is oda. Azt jól van.r1;
3. 2010 június 17. Toroczkai Laci elutasító reakciójára írt válasz:
rCigányia létrehozásának rőrültséger1;: Mikor 2006 ősze után úgy szellemileg, emberileg is igazán közel kerültünk egymáshoz, akkor én már az ezzel kapcsolatos ötletemet (mert nem több ez) évek óta hirdettem. Számtalan szóróanyagot osztottam szét, amin ez rajta volt. Olyan megfogalmazásban, hogy Magyarországnak követelnie kellene egy közép-európai területi rendezést, és ennek keretében megfontolandó a cigányok számára egy külön ország létrehozása. Tény, hogy sokaknak szokatlan volt ez a felvetésem, emlékeim szerint talán éppen neked is, vagyis ez nem egy új dolog. Ismersz, tudod, hogy rmegátalkodottr1; revizionista vagyok, ősi magyar-hun nemes, aki nem osztogatom a jött-mentek léleknyugalmával a haza földjét. De kimondtad a lényeget: rmérhetetlen szaporulatukr1;. Szabolcs, Békés, Baranya r11; Hevest kihagytad r11; pont akkor lesz az övék, ha hagyjuk, hogy mindenhol ott legyenek ezzel a tendenciával. Nézz körül akár csak a saját szűkebb környezetedben, hogy kinek hány gyereke van vagy van-e egyáltalán gyereke, hisz neked is r11; reméljük, hogy még csak r11; egy van. A huszonéves cigány r11; még itt a börtönben ülő is r11; már vagy hárommal bír. Én hiszek benne, hogy sikerül változtatni a magyar nép szaporodási mutatóin - nincs is más esélyünk a túlélésre -, de egyelőre nekünk katasztrófa, nekik r11; ha nem is rmérhetetlenr1;, de r11; jelentős. A cigányság problémája nem csak magyarországi kérdés, pont ezért vetettem fel Észak-Borsodot (és nem Borsodot), mert azt lehetne Szlovákia irányába bővíteni (mint ahogy azt már írtam utóbb). Sajnos már így is rnekik adtunkr1; egy csomó földet, bizonyos helyeken már csak ők vannak, ahova már szinte a rendőr is alig mer bemenni. A különbség csak az, hogy most eközben a mi infrastruktúránkon élősködnek. Minden népnek megvannak a kollektív jogai, de ebbe az is beletartozik, hogy semelyik nép sem köteles egy másikat eltartani. És ettől a problémától nem tudom elképzelni, hogy rközös háztartásonr1; belül meg tudnánk szabadulni. Az rértelmesebb, becsületesebbr1; részüket pedig ne akard elszakítani tőlük, hisz pont azok lennének hivatottak vezetni őket, hatni rájuk, önállóság esetén rájuk is lennének szorulva. Olyan ez, mintha a felvidéki magyarok iskolázottabb részétől elfogadnánk, hogy olvadjon be a szlovákságba, ahelyett, hogy a magyarok szellemi vezetője, szószólója legyen. Az elit beolvasztásának és a tömeg dolgoztatásának törekvése pedig nem jött be pl. a románok esetében sem. A rlegbrutálisabb eszközökr1; bevetései meg az utóbbi időkben inkább visszafelé sültek el. Azt csak nem gondolod, hogy én rcsak úgyr1; hajlandó lennék bármilyen területen is az önrendelkezést megadni nekik. Szigorúan csak ha mindenhonnan átköltöznek oda. Egyébként egyszer régen r11; még 2006 előtt r11; Síklakival (az Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom vezetője volt) pont ezen vitatkoztam, ő azt mondta, hogy jó az ötlet, csak legyen az odaköltözés önkéntes. Én meg mondtam, hogy ezt nem tudom elfogadni. Egyébként, amit meg meséltél, hogy Gyulával egyszer egy cigány vajdával beszélgetve egyetértettetek vele abban, hogy jobb lenne, ha a hozzá hasonlók vezetése alatt saját törvényeik szerint élnének egymás között, szintén inkább ebbe az irányba mutat, csak úgy lehetne az országban vagy 100 ilyen rautonómr1; terület. Hát én azt mondom, legyen inkább egy, és szó sincs róla, hogy ha később többen lesznek, adunk hozzá még területet. Ráadásul pont a magyar szaporulat helyreállítása szempontjából is tartom ezt fontosnak. Nézd meg, hogy egy kipusztulóban lévő állatfajt is, hogy próbálnak megmenteni. Először is olyan életteret hoznak neki létre, ahol meg tud nyugodni, ahol biztonságban érzi magát, és nyugodtan tud gyarapodni. Nos, a cigányokkal belakott településeken, település részeken pont azért nem vállalnak gyereket a magyarok, mert abba a miliőbe nem akarnak, nem mernek, ezért nem működik az integráció. Persze mindez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek asszimilálódó, beolvadó egyének, családok, és Hunnia is csak erről szólt, és nem tömegek befogadásáról. Mindent összevetve ezt az rőrültr1; ötletemet egyelőre fenntartom, hozzátéve, hogy egyáltalán nem követelem r11; bármilyen közös gondolkodás feltételéül r11; elfogadását, és nyitott vagyok egyéb használható elképzelésekre.r1;
4. 2010. június 18. Váci börtönben írt hírelemzés részlet:
rMég egy szó rCigányiárólr1;: A cigányok egy területre való rösszeköltözéser1; nyilván az ott élő magyarok elköltözésével kell járjon. Én megértem, ha valakinek ez fáj, akinek a családja esetleg nemzedékek óta ott él, de valamit-valamiért. Így mindenhol ott vannak, úgy meg egy helyen lennének. Lakosságcsere. Volt már ilyen a történelemben. Észak-Borsod pedig azért is ideális, mert már most is abban a megyében vannak a legtöbben, és ha valaki ismeri a Kárpát-medence nemzetiségi térképét, az tudja, hogy a Dél-Felvidék Borsoddal határos szakasza az a rész, ahol nincs számottevő magyar lakosság, viszont Szlovákiának azon a környékén szintén jelentős számú cigány lakosság van, tehát abban az irányban később lehet bővíteni a területet, ha a szlovákok is rászánnák magukat. Ezt persze a magyar-szlovák területrendezéssel együtt lenne érdemes megejteni. Persze ez csak egy ötlet, de én nem most találtam ki, ezt hirdetem kb. 7 éve.r1;
Nos, ezek voltak, amiket ezzel kapcsolatban mondtam. Ennek fényében alkosson véleményt mindenki. Csak annyit tennék még hozzá, hogy a börtönben volt szerencsém közelebbről megismerkedni velük. Először is a 20 éves cigány rabnak kint már 2-3 gyereke van, október 23-án Schneider Tomi a JOBBIK gyűlésen már egyenesen a mai újszülöttek felét jelölte meg cigányként (ez azért szerintem túlzás, de a harmada valószínű). Az ilyen rfegyvert fogok, ha egy négyzetméter földet is nekik akarnak adnir1; típusú emberek már mehetnek is és szabadíthatják fel a cigányterror alatt élő falvakat, ne várjanak semmire, mert 30-40 év múlva már örülhetnek, ha a saját portájukat meg tudják majd védeni. A börtönlakók kb. 70 százaléka cigány (20 százaléka magyar, 10 százaléka egyéb), ott aztán semmi ok nincs rá, hogy kíméljék őket (a börtönőrök 70 százaléka gyűlöli mindet), mégis mikor jönnek be délután a dolgozó rabok, a nagy részük magyar, a karbantartók magyarok, a zárka felújításokon a magyarok dolgoztak, a házi munkások többnyire magyarok mindenhol. Értitek? Nem a cigányok dolgoznak, mert nem lehet rájuk bízni semmit, valószínűleg azért. Mert nem értenek semmihez, mert a csavarhúzót félnek a kezükbe adni, nehogy belevágják a másikba. Ezekkel akartok ti önfenntartó börtönöket? (Miközben egyébként kint sincs munka.) A váci börtönben Margit néni az intézeti lelkész szívvel-lélekkel működteti a missziót, a legprimitívebb emberhez is van egy-két jó szava, próbál neki segíteni, az országban híresen jól működik a váci börtönmisszió, 50-100 ember van az istentiszteleteken, énekelnek, tanúbizonyságot tesznek (én is furulyáztam a missziós zenekarban). És mit gondoltok, hogy a misszióra kijárók hány százaléka cigány? Jó, ha a 40! Vagyis még ott is az egyébként kisebbségben lévő magyarok vannak többségben, nem a cigányok járnak oda fel tömegesen megbánni bűneiket. Erre nyilván jön a tipikus JOBBIK-os reakció, hogy még több rendőrt, még nagyobb szigort, még hosszabb ítéleteket stb. Bolondok vagytok? Már így is egy élhetetlen ország ez! Azt hiszitek, hogy wellness börtön van? Baromság! Lepusztult, ócska, értelmetlenül működő börtönök vannak, ótvar rossz koszttal (csak a cigányok jelentős részének r11; még köztük se mindnek r11; még ez is elmegy). A büntetőeljárás Magyarországon az r17;50-es évek visszaélésszerű rendszerét idézi ma is! Én tudom, mert magamon teszteltem, a nemzeti radikálisok többségének fogalma sincs róla. És ezen keményítsünk még? Végül, mikor már mindent a cigányok visszaszorításához igazítottunk, lesz egy olyan országunk, amit már mi is utálunk. A jogállamot magunknak építjük! Csak itt két teljesen különböző társadalom él egy fedél alatt, amelyekre kétféle rendszert kéne alkalmazni, ami megoldhatatlan az apartheid vádja nélkül. A cigány kérdésnek három vége lehet. Az egyik, hogy legépeljük velük egymást. A másik, hogy összeolvadunk velük, és ami abból lesz, az lesz a rmagyarságr1;. A harmadik, hogy saját lábukra állnak végre. Minden út e közül a három közül valamelyikhez vezet, az állandóan hangoztatott integráció is vagy a másodikhoz, vagy a harmadikhoz (mert ha a nagy integráló erőfeszítések következtében esetleg öntudatra ébrednek, majd önállóságot akarnak, mint oly sok más népcsoport). Az elsőt nem akarom r11; mint azt már Stadlernek is megmondtam r11;, nem vagyok gyilkos (persze ha sajnos meg kell majd küzdenünk önvédelemből mégis, én ott leszek). A másodikat is messzemenően elutasítom (egyébként a cigányok is többnyire). Ezért érzem egyedül járhatónak a harmadik utat. De nem vagyok merev, szívesen meghallgatok értelmes gondolatokat más elképzelésekről. Az viszont felháborít, hogy egyesek itt engem bolondoznak. Én már akkor Trianon ellenes utcai rendezvényeket szerveztem, amikor az itt kommentelők jelentős része még valószínűleg nem is foglalkozott a kérdéssel. Hány rIgazságot Magyarországnakr1; matricát ragasztottak ki az ilyenek? (Ha ragasztottak is, azt is valószínűleg én nyomtattam.) Úgyhogy jobb lenne, ha visszavennének az arcukból, és megértenék, hogy addig kell megoldani a problémákat, amíg azok el nem kezdik magukat megoldani.

Budaházy György


Cigányisztán r11; a szabadkőműves álomország

Budaházy önálló cigányállamról szóló, kedélyborzoló kijelentéseit kísérő általános felháborodásra válaszul újfent kifejtette a kérdésről alkotott nézeteit, ismét megerősítve a cigányok javára történő országcsonkítás elképzelését. Annyiban árnyalva a dolgot, hogy nem feltétlenül kell a szabadkőművesek által is álmodott cigányországnak Borsodban lennie. Más felvetést nem hozott, ez a borsodiak után csak újabb hívei elvesztését eredményezte volna.
2009-ben megjelent könyvében Spiró György pontosan ugyanezt a koncepciót Békésre alkalmazza, előre elhintve a társadalomban egy ilyen lehetőség gondolatát. (A könyv egy elképzelt jövőképet mutat be.) Talán innen vette az ötletet Budaházy, aki most közölt összefoglalója szerint azelőtt csak egy rközép-európai területi rendezésr1; keretében vetette fel az önálló cigány államot. Bárhogy is, de az újabb Trianon terve egybevághat a szabadkőműves elképzelésekkel. Voltak olvasóink, akik felvetették, hogy ez lehetett Budaházy szabadságának az ára. Nem feltételezzük ezt, vannak képtelen megnyilvánulásai magától is, másrészt annál gerincesebb. De neki is el kellene gondolkodni, hogy akarva-akaratlan, Spirókkal és a vakolókkal kerül közös nevezőre!
Tehát Budaházy (és a szabadkőművesek) elképzelései szerint csináljuk meg magunknak az újabb országcsonkítást, zsuppoljuk ki az őslakos magyarságot az otthonaikból, állítsunk fel egy cigányállamot (annak minden költségével együtt, mert a segélyből nem fogja futni), melynek stabilizálódásáig még honképes nép esetén is lapátolni kellene a támogatásokat egy jó darabig. Rejtély, az államalakulat működését hogy képzeli el Budaházy (a vakolóknak biztos konkrétabb elképzelésük van, melyekben azonban egész biztos nem a magyarság és nem a cigányság érdeke a központi szempont), mikor ő maga fejti ki, hogy még a kényszerű munkára is alkalmatlannak tartja a cigányokat.
A felvetés érthető felzúdulást váltott ki, és parttalan viták témája lett. A gond ezzel csak az, hogy a vakolók célja jelenleg pont az, hogy a cigány autonómia, mint lehetőség beépüljön a köztudatba. A cigánykérdés megoldásának firtatása érthető (az ilyen képtelen javaslatok kevésbé), azonban egy alaphibát elkövetnek a megoldást ajánlgatók. Méghozzá azt, hogy a jelenlegi körülményekkel számolnak. (Jellemzően ezt a hibát vétik mindig, minden kérdésben.)
Jelenleg ugyanis semmiféle hatalmi akarat nincs bármiféle megoldás kivitelezésére r11; magyar vezetés híján. Ami azonban biztosra vehető (jó ideje erről beszélünk), hogy a küszöbön álló és kikerülhetetlen változások hamarabb fognak bekövetkezni, mint egy ilyen hatalomváltás. A folyamatok pedig újabb és drasztikusabb arcát fogják megmutatni a kérdésnek (ennek és sok másnak), amikor is nemhogy a dolog megoldása, de túlélése lesz a kérdés, különösen az egyén szempontjából. A folyamatok előreláthatatlan végén pedig új helyzet áll fel, a megoldást pedig arra és akkor kell majd megadni.
Tudni kell, és tudomásul kell venni, hogy jelenleg a cigánykérdést (ahogy a többi korkérdést sem) megoldani nem tudjuk (mi sem). Ezért jelenleg a problémákkal nem azok megoldása, hanem azok kezelése szintjén kell foglalkozni. Azaz a saját világunkban olyan szintre szorítani, hogy a korlátokhoz képest a legkisebb problémát okozza. Ez a közösség dolga. (Az Arcvonal tagjainak számára nem nagyon van például cigánykérdés, inkább környezetük cigányainál van MNA-kérdés r11; még ha nem is tudják azt nevesíteni.)
A későbbi megoldást a változásokig ki kell dolgozni és elő kell készíteni r11; de nem csupán fantazmagóriák és felvetések szintjén. Illetékes szakcsoportjaink dolgoznak az államépítési alapokon és előkészületi munkákon.
A cigánykérdésről (haladás, hogy a Jobbik rcigánybűnözéser1; után eljutottak a felismerésre, hogy többről van szó) pedig annyit, hogy azt a jelenlegi rendszerben gondolkodva, demokratikus keretek között nem lehet megoldani. A megoldási elképzeléseink megvannak, ezeket azonban érthető módon, nem írhatjuk le (egyrészt a médiatörvény, másrészt a teljes politikai paletta folyamatos tolvajlásai miatt), legfeljebb néhány kivonatot ismertetünk rövidesen, szemléltetve a munkásállam működését.
A cigányállam fantazmagóriájával többet nem kívánunk foglalkozni, mert ellenségeink célja jelenleg pont az, hogy ezt, mint lehetőséget a társadalom tudatába vigye. Most pedig (köszönhetően Budaházynak, és a mindig rjól időzítőr1; Kuruc.info-nak) ezen rágódik az egész nemzeti oldal. Tehát: erről hallani sem akarunk többet, sem felvetésként, sem cáfolatként, de még csak beszédtémának sem szabad lennie!

Bánfalvi Béla - Jövőnk.info

Forrás: Link

Hozzászólások

# | Alexandros Alexandros - 2011 11 06 ¦ 17:41:37
És véletlen nem rávezették Budaházyt a feszegetésre?! Nézné meg Ő is kik veszik körbe.Hagyjuk is ezt a kérdést, mert már nem kérdés.
# | H H - 2011 11 06 ¦ 19:10:29
A kérdés már valóban elég régóta nem kérdés ez ügyben..
A válasz erre pedig egyértelműen Budaházi és köre.
# | Rettenthetetlen Rettenthetetlen - 2011 11 06 ¦ 19:24:32
Nem unjátok még ezt a storyt, most komolyan?!
Mindenáron Budaházy-t akarjátok köpködni?!

Szerintem keressétek meg személyesen (tudjátok hol lakik), és dumcsizzátok ki vele ezt a kis nézeteltérést.
Mert valljuk be, ez nem más, mint egy piti ügy felnagyítva!
# | Koré Koré - 2011 11 06 ¦ 19:28:58
Itt a lényeg a saját szájából Budaházynak, mégha eddig csak a börtöntapasztalatokról szól is, és ezzel máris a realitásoknál vagyunk:

"Nem a cigányok dolgoznak, mert nem lehet rájuk bízni semmit, valószínűleg azért. Mert nem értenek semmihez, mert a csavarhúzót félnek a kezükbe adni, nehogy belevágják a másikba. Ezekkel akartok ti önfenntartó börtönöket?"

Mit kezdenének ezek után a termőfölddel? A cigány kísérletekre hatalmas állami összegeket elherdált némbernek is voltak irodaszagú/filozofikuss elképzelései, ami viszont bekövetkezett "eredményeiben" (múlt idő!) messzebb áll a kemény valóságtól, mint Makó vitéz a szentföldi Hierosolymától!
# | Rettenthetetlen Rettenthetetlen - 2011 11 06 ¦ 20:14:43
A gyengeelméjűeknek meg az a sorsa, hogy fogyatékosokként éljenek.
Mond - te melyik veszélyeztetett pszichoterápiás-csoportba jársz?
# | kukackac kukackac - 2011 11 06 ¦ 20:38:34
És ha ezt a cigányországos sz@rságot sikerülne lenyomnia a torkán a magyar nemzetnek, akkor lenne csak ajvékolás és mutogatás! Ráadásul azok részéről akik kitalálták. Na ugye, hogy ugye nem csak a zsidó kényszeríti koncentrációs táborba a betelepült népét! Ráadásul szerintük nem is elősször! Látszik, hogy fogom a fejem és mérgemben üvöltök?! Lehet az is hülye, aki mellesleg csak jót akar!
# | Csiza Csaba Csiza Csaba - 2011 11 06 ¦ 20:39:32
Már bocs, de számomra teljesen érthetetlen az, hogy még a nemzetinek tartott oldalon is marakodtok minden apró hülyeségen, ahelyett, hogy inkább összefognátok. Imre is jól beszél és sokatt tett, Budaházy is jól beszél és sokat tett, sőt bűnhődött is, bárcsak ezerszer annyi Imrénk és Budaházynk lenne.

Ajánlom mindenkinek végignézésre a veszekedés helyett az ECHO TV alábbi, Háttér-kép című, meglepően őszinte hangvételű, de egyben nagyon is elkeserítő műsorát Bogár László és Boros Imre közgazdászokkal, aztán ezek után el kell gondolkodni, hogy nem széthúzni kéne, hanem összetartani, hiszen Görögország után hazánk is akkora adósságcsapdában van, hogy még az ükunokáink is nyomorogni fognak a gigászi adósságteher és kamatai miatt.

http://www.echotv...v_id=10473

Természetesen Imrénk kiváló előadásait is ugyanígy ajánlom mindenkinek.
A 24. utáni órában vagyunk, nem veszekedni kellene apró hülyeségeken, hanem összetartani. Azon csak jókat röhögnek a markukba, és örülnek neki a zsidrákok, ha még a nemzetinek mondott oldal is szapulja, gyengíti egymást.
# | GERRY GERRY - 2011 11 06 ¦ 21:06:27
Rettenthetetlen - nem Budaházy köpködéséröl van szó, hanem a realításokról. Arról meg szó sincs, hogy FAN Club lenne a lényeg. A cikket azért engedtem be, mert pro és kontra látható a két nézöpont.
Ha jól olvasom akkor Gyuri az ötletet 2003 óta terjeszti. Az elmúlt 7 év alatt sok minden megváltozott. A jelenlegi tényeket nézhetjük reálisan vagy emocionálisan.

Szögezzük le, Budaházi nem tévedhetetlen de nem is hülye. Aki lehülyézi a másikat ok nélkül, mert más a véleménye az magáról állit ki bizonyítványt.
Ami nálam érthetetlen az az, hogy ameddig Gyuri megpróbálja leírni a véleményét, no meg miböl alakult ki az az általa felvázolt lehetséges (vagy elvetendö) terv, addig az ellenvélemény csak a negatív, semmitmondó letámadás.

Nagyon nem szeretem a cigányokat akkor lássam öket amikor a hátam közepét. De vannak.

viszont gyilkos nem vagyok se filantrop.
Azt szeretném tudni milyenek a jelenlegi lehetöségek:
1 - Amit Gyuri javasol
2 - Az MNA Illetékeselvtársaira hagyjuk a megoldást.
3 - Vagonokba zárni az összeset és irány Párizs (de lehet, hogy a sín másfelé megy. - Fejes Endre: Szerelemröl bolond éjszakán)
4 - Magyart cigányt egymásra engedni, amelyik elöbb fogy el az veszített.

Ti hogyan gondoljátok?

...vagy folytassuk úgy, hogy Gyuri hülye vs. ne beszéljünk róla... akkor ki az aki siránkozik és minek?
# | valahun valahun - 2011 11 06 ¦ 21:18:49
Ne beszéljünk róla vs. beszéljünk másról proszit
# | Rettenthetetlen Rettenthetetlen - 2011 11 06 ¦ 21:21:45
GERRY - természetesen Budaházy sem tévedhetetlen, csak meggondolatlan volt ebben a "kérdéskörben", de ez még csiszolható. Ez pusztán elmélkedés volt részéről, nem más. Nem volt "közönségsikere", túl kell lépni ezen.
Itt kifejti véleményét többek között erről is: http://szentkoron...1_11_03_by

A cigányok benevelése, átformálása - lehetetlen küldetés, mindannyian tudjuk.
A megoldás talán, az 5.-ös, - a természetes kiválasztódás...
(A természetes kiválasztódás elve szerint azok az egyedek, amelyek a legalkalmasabbak az adott környezetben való túlélésre, fennmaradnak azáltal, hogy a túlélésre képesebb utódaik lesznek, míg azok, amelyek nem alkalmasak a túlélésre, elpusztulnak)

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.22 másodperc
62,414,183 egyedi látogató